Családi ellátás, Kindergeld Németországban

A német családi ellátásról sok helyen lehet olvasni, meg is van kb. hogy mi lenne a menete. Nekünk viszont sikerült kifognunk egy elég hosszadalmas folyamatot, és hiába kezdtem 2017 júniusában intézni, 2018 áprilisban még mindig nem kapjuk. Mi lehet az oka? Sokszor sok helyen félreinformáltak. Mindkét oldalon ültek az ügyünkön, egyszerűen egy nagy bürokratikus katyvasz az egész.

Kezdjük ott, hogy 2017 júniusban a német hivatalban azt a tájékoztatást kaptam, hogy ki kell tölteni 2 formanyomtatványt, plusz kérsz egy igazolást hogy Magyarországon már nem kapod, és kész is. A számládon a pénz. Na, ehhez képest a Magyar Államkincstárban kinevettek, hogy nincs ilyen igazolás, és ez EU ügyek, és nyomtatványok vannak, és a két hivatal majd lezongorázza egymás között. Adjam be szépen a német oldalon az E411-es nyomtatványt, pecsételjék le és majd onnan a Családtámogatási osztály átveszi a bulit.

Ebből az lett, hogy októberben az E411-es nyomtatványt a német ügyintéző nem pecsételte le, mert "hát ő ennek a tartalmát nem ismeri, hogy képzelem". Hiába EU szabvány, hiába kellene ismernie és hiába csak a család adatai vannak benne. Bevette és iktatta. Vártunk...

Majd 1 hónap múlva kaptam 1 felszólítást német oldalról, hogy virítsam ezt az igazolást, különben megszűntetik az eljárást/az igényemet. Plusz hogy nekik elég egy megszüntetési határozat is (ilyet nem kaptunk, vártunk erre is 90 napot -- de nem jött semmi), vagy bármi. Persze bankszámlakivonat nem elég. Ha megszüntetik az igényt, akkor ugye minden papírt, amit beadtunk a német adatvédelmi szabályozások miatt megsemmisítenek és újból be kell küldeni, egy újabb igény esetén. Pl. születési anyakönyvi kivonat, címre bejelentkezések, stb. Sok meló, sok papír. Van amit eredetiben kérnek.

Az ügyfélszolgálat telefonon annyit mondott, hogy nem látják sehol, hogy ezt benyújtottam, menjek be meging és adjam le újból. Köszi! Még szerencse, hogy ahol lehet és van, online kitölthető PDF-eket használok, amit elmentve, bármikor újból ki lehet nyomtatni. Plusz ugye mindent mielőtt postára adok, be is scannelek. Hogy ha pótlást kérnek, akkor tudjam, hogy mit, mikor és hová küldtünk.

Szóval bevittem megint november eléjén az E411-et, egy másik ügyintéző volt, aki gond nélkül adta a pecsétet. Be is küldtem Magyarországon a hivatalnak. Ott november 24-én iktatták.

Majd egyszer váratlanul január közepén jött a németektől egy papír, hogy ilyen-olyan adatszolgáltatásnak tegyek eleget, és pótoljak papírokat. Amikor is észrevettem hogy elírták a nevemet, létrehoztak nekem egy új igényt, és ezen adatokra tényleg szükségük van. Tudjátok mit dolgoztak fel 3 hónap csúszással? Az első E411-et, amit beadtam még 2017 októberében. WOW! Gyorsak! Volt egy újabb utam a hivatalba, ahol "összefűzték" a két szálat, közöltem hogy az E411 már Magyarországon van, feldolgozás alatt. Mindenki megnyugodott. A leadási határidőm kitolták májusra.

Aha, fenéket... Kaptam egy újabb levelet (pár hétre rá), hogy megszüntetik a beadványt, mert nem érkezett meg az igazolás (amit sehol senki nem hitt el, hogy ez tényleg kell), hogy Mo-on meddig és mennyi családi ellátást kaptunk. Hiába volt egy leadási határidőm hónapok múlva. Ezt valahogy a telefonos ügyfélszolgálat ÉS akik a leveleket feldolgozzák ÉS akik az irodában ülnek a) nem látják b) máshogy értelmezik. A rendszereik kifürkészhetetlenek. Szóval írhattam ellentmondás. A magyar oldalon pedig szereztünk egy Call center telefonszámot, amit kétszer hívtunk, 20-25 perc után tudtunk is beszélni ügyintézővel, aki persze nem adhatott tájékoztatás/máshová tartozott. Majd szerencsénkre egy másik kollgéa adott egy emailcímet, hogy hol lehet érdeklődni.

Ezt meg is tettem, ahonnan jött is gyorsan a válasz, hogy megállapították, hogy jogosulatlanul kaptunk 1 hónapra családi ellátást Mo-on, és amíg nem fizetjük vissza, addig nem adják ki az igazolást. Viszont ugye erről NEM ÍRTAK semmit, szépen november óta ültek rajta. Az internet bugyraiban lehet olvasni hasonló sztorikat, hogy még akkor is 90 nap a feldolgozás, ha minden rendben van, de ha valami hiányzik, akkor 6+ hónap is lehet. Így persze érzem, ha harapófogóval kell kihúzni belőlük, és még a pénz se fáj nekik, amit állítólag jogosulatlanul vettünk fel. Itt kell megjegyeznem, hogy a MÁK-nál kijelentkeztünk, de ez vszínűleg mai napig nem ment át, hiszen, akkor nem utaltak volna. Na, mindegy is. A hölgy az email cím mögött nagyon segítőkész volt, küldött egy határozatot, hogy mennyit és hová kell visszafizetünk, levélben... Majd kérésemre emailben is.

A pénzt átutaltam, utána röpke 2 hét után az E411-et kitöltve elküldték VALAHOVÁ Németországban. Ha minden igaz, akkor arra a címre, ahová én is jártam be informálódni, a dolgokat intézni. Most várunk. Azóta eltelt megint 2 hónap.

A német oldalon egyszer még meg kellett indokolnom, hogy miért húzódik az ügy, azóta onnan sincs visszajelzés. Igazából elveszve érzem magam, kérdezzek rá? Olaj a tűzre?

A németek nagyon szorgosan meg akarják szüntetni a beadványom, hiszen 2018.01.01 óta már csak visszamenőleg, 6 hónapra lehet kérni a családi ellátás fizetését, azaz kevesebbet kellene fizetniük. Így szépen minden alkalommal fellebbezek. Húzom az időt.

A német családi pótlék (KINDERGELD) folyósításának kérelmét, az aktuális 2018. évben, valamint 6 hónapra visszamenőleg lehet benyújtani.
Hiszen pénzről van szó... Nem is olyan kevésről.

Azt kell mondanom, hogy ha van papírod, az EU-ból jöttél, akkor iszonyat nehéz az ügyintézés. Ha nincsenek papírjaid, nem tudod igazolni, kétes a háttered, akkor a hivatalban segítenek mindent kitölteni, és kb. nulla időt vesz igénybe a dolog, és máris a számládon a pénz. Valahol nem igazságos ez a rendszer. Nem igaz?

Ja, és ha folyamatosan egy "nemtörődöm" ügyintézőt fogsz ki, aki semmit nem tud, meg sem próbál segíteni... Akkor is szívás az egész.



Olvastam valahol, hogy az E401-es családi állapotról szóló nyomtatvány is kell, az igénylésnél. Ezt érdemes beszerezni, ha éppen valaki most adná be. Talán nem árt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések